Nem tudom függetleníteni az életemet tőle, mert ő az a féltökéletes csoda, ami számomra a világ tetején van.
Szeretem, hogy volt nagyon rossz időszaka, hogy mondott már nemet az életre, aztán még nagyobb igent.
Annyira valós, annyira hasonlítok rá, és annyira átérzem, amit ő megélt.
Kívülről ez gyermeteg rajongásnak tűnik. Belülről ez valósabb, őszintébb és sokkal több.
Az, amit soha senki nem értett meg belőlem, az benne meg van. És lehet, hogy nála sem értette meg senki. Ezt csak az érti, aki ilyennek született, és ugyanezt átélte. A félreértettséget, a lenézést, az irigységet, az elégedetlenséget...
Szeretlek, és remélem a halálunk után találkozunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése